A kortárs információs kultúra fogalmi tükörben – 8.

Zsilka János és Hankiss Elemér emlékének

Bevezetés
Az információ fogalomhasználatának kezdetei: cseppekben tengerek
Információs társadalom és táguló információs szó-univerzum
A Szó-kalauz célja és válogatási szempontjai
A szócikkek természete, felépítése. Helyesírási alapelvek.
Az információtudomány fogalmi megszerkesztettségéhez: középút feszesség és huzatosság között
Tervek a folytatáshoz
==> Utószó
Jegyzetek

Utószó

Sok évvel ezelőtt kifejezést kerestem a kora-újkori Európa egy érdekes információtörténeti sajátosságának megnevezésére. Akkor ugyanis egy számos szereplőt érintő, nehezen rekonstruálható csatornákon keresztül zajló diffúz, talányos természetű információáramlásnak olyan mennyiségű jelentéscsere volt köszönhető, hogy abból – többek között – levezethetőnek tűnt a modernitás néhány jellegzetességének kiformálódása. Szinte véletlenül bukkantam a francia tudományszociológus, Bruno Latour által egy analóg kommunikációs helyzetre javasolt ’transzláció’ fogalmára. Nagyon termékenynek és ötletesnek tűnt, hiszen más, mint a ’fordítás’, amit alapjelentése hordoz. Több is, kevesebb is. Tükrözi a jelentések oda-vissza útjait és a közben végbemenő átalakulásokat. Azóta sem írtam le újra, egészen mostanáig hapax legomenon volt a saját szövegtermésemben.

Csakhogy amikor utánanéztem anno, hogy ki és mire alkalmazza a transzláció szót, egészen izgalmas világba kerültem. A genetikus és a biokémikus a fehérjeszintézis folyamatának leírásához hívja segítségül. Óriási irodalma van a teológiában. A fizikus a molekuláris mozgásra és a merev testek mozgására használja, s ez a földtan kutatójának is kapóra jön, ha rétegek egymáshoz képest való elmozdulásának egy speciális esetét kívánja megnevezni. A felismerés, hogy ugyanannak a szónak ennyire eltérő helyzetekben is működik a kifejező és képzeletfokozó ereje, és a különbségek mögött felrémlik, ami bennük általános és azonos, visszarepített az egyetemi padba. Azt az élményt idézte fel, amikor a nyolcvanas évek elején Zsilka János nyelvészprofesszor (1930-1999) tárta fel hallgatói előtt a jelentés-integráció, a nyelvi változás, a tulajdonképpeni, a metaforikus és a hipotetikus jelentés közti különbséget (amely hármasságban most már kicsit a popperi három világot is rezegni látom). S amikor nagy ritkán megéljük azt, hogy a szavakkal való foglalatoskodás közben magunk is eljutunk váratlan felfedezésekhez, azonosítunk korábban rejtett összefüggés-mintázatokat, vagy rákényszerülünk, hogy szilárdnak hitt vélekedéseinken módosítsunk, ez ugyanolyan gyönyörűséget okoz, mint bebocsáttatni egy addig ismeretlen tudásvilág oszlopcsarnokaiba. Ez az élmény a forrása a fenntartott kíváncsiságnak, a nem szűnő, csillapíthatatlan érdeklődésnek, hogy újból és újból megtapasztaljuk mindezt. Érdeklődéssel várom, mit sikerült mindebből átplántálni a látszatra száraz, rideg, mechanikusan szerkesztett szócikk-birodalomba. Jó böngészést hozzá.